Sokan viszolyognak a tűszúrástól, ezért nehezen szánják rá magukat, pedig a véradással életeket lehet menteni, s bármilyen fejlett is ma már az orvostudomány, a vért egyelőre semmi mással nem lehet helyettesíteni. De vajon tudja-e mindenki, hogy amikor valaki a karját nyújtja, akkor nem csupán vért adhat, hanem akár vérplazmát is? És hogy a két eljárás egészen mást jelent? Utánanéztünk, mi a különbség a kettő közt – és egészen meglepő, néha bizarr információk birtokába jutottunk, amelyek jól mutatják nem csak a magyar egészségügy állapotát, hanem a társadalmi problémákat is.
A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének véradásszervező koordinátorával, Laták Kamillával beszélgetve megtudtuk, hogy a véradásokat általában nem végzik állandó, kijelölt helyszínen. A megyében ugyan a Miskolci Területi Vérellátó intézetben (Miskolc, 3556, Szentpéteri kapu 72-76. főépület, II. emelet) fogadják az önkénteseket hétköznapokon 8-15 óráig (szerdánként 17:30-ig), de zömmel úgynevezett kiszállásos eseményeket szerveznek a lakosság, munkahelyi közösségek körében meghirdetve. Minimum 15 fő jelentkezése esetén szoktak az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai kivonulni. Így megyénkben naponta 1-2 helyszínen zajlik véradás, valamint a zempléni régióban a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Vértranszfúziós Osztálya nyújt még alkalmankénti lehetőséget.
Az önkéntesek számára semmilyen anyagi ellentételezés nem jár: mindössze fél liter vizet és egy csokoládét kapnak a körülbelül 15 percet igénybe vevő (a regisztrációval és a vizsgálatokkal inkább 40 perces) eljárás után, valamint egy ezer forintos vásárlási utalvánnyal honorálják a nemes gesztust. Bármennyire is segítőkész az ember, miután az emberi szervezet számára a véradás megterhelő, minimum 56 napot kell várni két alkalom között.
A véradók köre elég behatárolt, csak a 18 és 66 év közötti, egészséges alanyokat fogadják. Az 50 kg-nál kevesebb testsúllyal rendelkezőket, valamint a várandós, vagy közvetlenül szülés után jelentkező hölgyeket viszont kizárják ebből a körből. Befolyásoló tényező lehet még a tetoválás (csak utána 6 hónappal adhat vért az illető), valamint egyéb, az önkéntesek felülvizsgálata során felmerülő egészségügyi probléma. Így nem csoda, hogy meglehetősen kevés azoknak a száma, akik végül szándékuknak megfelelően tudnak vért adni, és Laták Kamilla elmondása szerint, sajnos, az utóbbi időben ettől függetlenül is csökkent is a véradók száma.
A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy szükség lenne minél több új véradóra. A nyári időszakban, amikor a szabadságolások és iskolai szünetek tartanak, még kevesebb a résztvevők száma, pedig most is ugyanúgy szükség lenne az utánpótlásra, mint az év más szakaszában.
A hölgy kitért kérdésünk elől, mikor arra lettünk volna kíváncsiak, mennyire befolyásolja az állami véradást az utóbbi években egyre jobban elterjedt vérplazma adása. Ennél az eljárásnál ugyanis szintén önként nyújtja a karját az ember, de itt már nem a teljes véranyagot csapolják le. Feltehetően ennek körülményei és anyagi ellentételezése is közrejátszhat abban, hogy egyre többen pártolnak el a hagyományos véradás módszerétől.
Az időben hosszabb, 40-60 perces folyamat során a vér nagyon fontos alkotóelemét, a vérplazmát veszik csak el a donortól, míg a vörösvértesteket tartalmazó folyékony összetevőjét infúziós formában juttatják vissza az adományozónak. Ez kevésbé terheli meg a szervezetet, így sokkal kisebb várakozási időt határoznak meg: 72 óra múlva ismét be lehet feküdni azoknak a plazmaközpontoknak valamelyikébe, melyek száma az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt.
Csak Miskolcon több (szám szerint három) neves külföldi cégek által fenntartott intézmény működik, és tervezik egynek megnyitását Ózdon is. A „külföld” szó említése azért is lényeges, mert míg a véradás során a vér Magyarországon marad, az itteni betegek életét mentheti, addig a vérplazma nagy százaléka más országok gyógyszergyártó cégeihez kerül, bár néhányan a hazai, elsősorban hemofíliás betegek közül is profitálnak az eljárásból. A vérplazmát ugyanis olyan készítmények előállításához használják fel, melyeket nagyon ritka betegségek kezelésénél alkalmaznak, bizonyos gyógyszerek nélkülözhetetlen összetevőit nyerik ki belőle. E készítményekből – természetesen – magyarországi betegeknek is juthat, de áruk rendkívül magas: van, hogy egyetlen ampullányi félmillió forintba kerül!
Megkérdeztünk egy olyan személyt, aki saját bevallása szerint már több mint kétszáz (!) alkalommal adott vérplazmát, meséljen a donáció előnyeiről és hátrányairól. A magát megnevezni nem kívánó fiatalember szerint a plazmaadásnál az egészségügyi kockázat csekély akkor, ha a megfelelő előírásokat és szabályokat betartva járunk el. Sőt, a rendszeres plazmaadás során a szervezetet arra ösztökéljük, hogy dolgozzon, újratermelje a levett, fehérjéket tartalmazó vérplazmát. Ráadásul a kötelező orvosi felülvizsgálatok során az egészségügyi problémákat hamarabb kiszűrik. Mindehhez, nagyon fontos, hogy az egészségügyi nyilatkozat kitöltésénél őszintén, semmit el nem titkolva valljon a donor.
Számottevő különbség a véradás és a plazmaadás között, hogy az utóbbinál költségtérítés és egyéb juttatások járnak az önkéntesnek. A kifizetendő készpénz mértékét 2015-től jogszabályhoz kötik; a mindenkori minimál órabér ötszöröse jár a donornak. Emellett hasonló értékű vásárlási utalványokkal és egyéb kedvezményekkel, nyereményjátékokkal, sorsolásokkal teszik vonzóvá az eljárást a tűszúrásoknak magukat alávetőknél. Konkrét összeg nehezen meghatározható, ugyanis a különböző német, vagy épp amerikai kézben lévő cégek egymásra licitálva próbálnak magukhoz minél több donort becsalogatni.
Viszont ha valaki a szabályokat betartva használja ki az évi 45 alkalmas plazmaadás lehetőségét, akkor éves szinten 600 ezer forintnál is nagyobb összegre tehet szert. Vannak olyan társadalmi réteghez tartozó, alacsony jövedelmű emberek, akik megélhetésüket szinte csak ebből az eljárásból próbálják fedezni. Egy másik nyilatkozó elmondása szerint az utóbbi 5-6 hónapban rendkívüli mértékben megugrott a plazmaadók száma, ráadásul pont a szemmel láthatóan kispénzű, rászoruló emberekkel teltek meg a központok.
És nyugodtan kimondhatjuk: valóban megteltek.
Ugyanis a jogszabályi kiskapukat kihasználva nagyon sokan nem tartják be a két plazmaadás közötti kötelező várakozási időt, illetőleg az éves szinten meghatározott 45 alkalmat. Nem egyszer fordul elő, hogy a donor az egyik centrumban végzett eljárás után átsétál a másik cég által működtetett központba, s ott a másik, aznap még meg nem szúrt karját nyújtja az asszisztensnek – a járandóság érdekében kockáztatva ezzel a saját egészségét.
Az egyik plazmacentrum magát megnevezni nem kívánó alkalmazottja kaotikus állapotokról számolt be. Elmondása szerint a donorok több mint 80%-a a roma kisebbség közül kerül ki, többségük nincs tisztában azokkal az egészségügyi veszélyekkel, melyek ez eljárás velejárói. Főként akkor, ha nem töltik ki őszintén a kérdőívet. Gyakorta olyan személyekkel is találkoznak, akik az olvasás és írás tudásának hiányában még az egészségügyi nyilatkozat kitöltésére is képtelenek. Ilyenkor, természetesen, elküldik a donorjelölteket, de sok esetben, csupán az önkéntes bevallásokra hagyatkozva nem tudják kiszűrni azokat, akik a szabályokat áthágva állnak sorba.
Az ugyan minimális, mégis egészségügyi kockázattal is járó plazmaadás okán sokszor lehet rosszullétekről hallani. Sokszor követheti szédülés, hányinger az eljárást, a folyadékveszteség miatt fellépő erős fejfájás, a vér besűrűsödése, valamint a rendszeresen megszúrt vénák elgyengülése, elpattanása, az immunrendszer gyengülése gyakori a plazmaadók körében. Ráadásult a zsúfolt központokban olykor még egy-egy ájulást követően is alig tudják lefektetni, nyugalmas állapotokat biztosítani az arra rászorulóknak. A szakember szerint megoldást jelentene a szabályokat áthágó “plazmázók” kiszűrése egy egységes, mindegyik intézményt összekötő nyilvántartó rendszer, melynek létrehozása azonban ez év áprilisában meghiúsult. (Az okait csak sejteni lehet…)
Az biztos, hogy a robbanásszerűen fejlődő gyógyszeripar igénye rendkívüli a donációk számát tekintve. Ugyanakkor – ahogy a szakember is nyilatkozta -, nem lenne elhanyagolható szempont az sem, hogy ki és milyen módon nyújtja oda karját, hogy az életet biztosító nedveit szolgáltassa az orvostudomány számára. Az önzetlenségről és társadalmi felelősségvállalásról nem is beszélve.
Mindazonáltal nem lenne teljes a kép, ha elhallgatnánk azokat az információkat, melyek e téma kutatásának kapcsán jutott birtokunkba. Nevezetesen, hogy a külföldi tulajdonban lévő cégek mellett találunk magyar tulajdoni érdekeltséggel rendelkezőket is. A Tiborcz István (Orbán Viktor veje) üzleti köréhez kapcsolódó Plasma Expert Kft-nek a tulajdonosa a Golden Bay Trading FZE, az Egyesült Arab Emírségek offshore-paradicsomának szabadkereskedelmi övezetében bejegyzett cég. Az emírségekben nagyon kedvező kondíciókkal vehető ki a cégekből a pénz, a nyereség után nem kell adózni a tulajdonosnak, így a mérleg szerinti sokmilliárdos haszon garantált. S a jogszabályi háttérrel támogatott biznisz még kedvezőbb a magyar tulajdonosok számára, kiknek a minél kisebb költségeit azzal biztosították a 2015-ben kiadott, s 2016 január 1-jén hatályba lépett rendelettel, hogy maximalizálták a donoroknak adható juttatások mértékét, ezáltal is befolyásolva a plazmacégek versenyalapú bevételének lehetőségét. S bárhogy is tagadják: a jótékonysági aktusként marketingelt plazmaadás egyértelműen üzleti alapú vállalkozás.
Szerző: L. A.
Kiemelt kép: Véradás – BAZ megye
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
